---

Az Isten-ember viszony, csakúgy mint bármely más kapcsolat, kommunikációs helyzetek sorát foglalja magában. Az egyik oldalon van/tételezödik Isten, a megszólító, a másikon ott az ember, aki Istenhez úgy viszonyul, hogy figyel, vagy éppen hallgat rá, s ebböl a figyelésböl vagy hallgatásból néhány dolog következik. Például kiemelten kezeli az olyan helyzeteket, amelyekröl azt gondolja, benne Istene szól, vagy tud szólni hozzá. De gondolkozhat azon is, hogy van-e valami, ami képessé teheti öt a hallásra, még mielött Istene szólna, s ennek érdekében aktívan tevékenykedik. Létrehozhat például közösségeket, vagy társakat keres, mert azt gondolja, hogy többekhez szól az Isten. Az is megtörténik, hogy az Istene szavát hallva, átértelmezi azokat a módokat, amelyekröl korábban, Isten szavának hallása elött azt gondolta, hogy azok alkalmasak arra, hogy Isten megszólítsa öt. És az is lehet, hogy a hallásig szüntelen új módokat keres. Ez a kötet a kommunikációelmélet keretein belül igyekszik elemezni a szakrális kommunikációt, melyet sajátos felkészültségként írunk le, rávilágítva, hogy az ember kultúrája és nyelvhasználata hogyan és miként is határozza meg hozzáférését a transzcendenshez.

---

P. Szilczl Dóra kommunikációkutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Kutatási területe a közvetlen emberi kommunikáció jelenségköre, kiemelten a dialógus- és a csoportkommunikáció. Témában megjelent társszerzös könyvei a Szakrális kommunikáció és a Kommunikáció mint participáció. 2010-ben ö kapta a Kommunikációtudományi Társaság Nagydíját

---